A hét képe

2021. március 1.: Az észak-chilei Chajnantor-fennsíkon álló Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) területén időnként olyan jelenséget is tapasztalunk, ami nem kapcsolódik feltétlenül egy csillagászati obszervatóriumhoz: ez pedig a hó! Amikor havazik, és a hó hűvös fehér ragyogással borítja a tájat, az egészen átalakul. Mintha földalattivá, vagy éppen földönkívülivé válna – a Csillagok háborújából a lázadók bázisára vagy a Szárnyas fejvadász disztópikus világára emlékeztet. Ezen a képen az ALMA 66 nagy pontosságú rádióantennájából látunk néhányat, amelyeket letakarított utak kötnek össze egymással. Az obszervatórium a hűvös Világegyetemet és jelenségeit vizsgálja – a csillagképződést, a molekuláris felhőket és a korai Univerzumot.

2021. február 22.: Mintha a szárnyait az űrben szétterjesztett madár repülne, olyan ezen a képen a Napunknál jóval fiatalabb és nagyobb tömegű SU Aur nevű csillag, amelyet egy óriási korong vesz körül, amiben bolygókeletkezés zajlik. Az ESO Nagyon Nagy Távcsövének (VLT) SPHERE műszerével készített képen az SU Aur-t körülvevő korong soha nem látott részletességgel látszik, amelyhez hosszú pornyúlványok is kapcsolódnak. Magát a csillagot eltakarja a műszer koronográfja, egy olyan eszköz, ami kitakarja a központi csillag fényét, így a halványabb jellegzetességek jobban láthatóak. A gáznyúlványok anyaga abból a környező ködből származik, ami a korongba áramlik. Ez a köd nagy valószínűséggel egy ütközés során jött létre, amikor is a csillag és egy hatalmas gáz- és porfelhő találkozott, amelyből aztán kialakult ez a különleges alakú bolygókeletkezési korong és az azt körülvevő porszerkezet. Egy új tanulmány szerint, amely a VLT és más távcsövek, többek között az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array adatain alapul, azt mutatta ki, hogy ...

2021. február 15.: Bár nem annyira ismert, mint a Halley, a 252P/LINEAR üstökös is jól néz ki! 2016 márciusának végén az üstököstörténelem egyik legnagyobb földközelségét produkálta – a Halley 87 millió kilométeres legkisebb távolságával szemben 5,3 millió kilométerre közelítette meg bolygónkat. A 252P/LINEAR csóvája nem klasszikusan elnyúlt ívben fénylett, inkább tűnt lágy, kerek izzásnak, amelynek zöldjét kétatomos szénmolekulák napfény által gerjesztett fluoreszcens sugárzása festette. A 2016 áprilisában készült felvétel is megörökítette ezt a különleges üstököst: közvetlenül a Tejút felett, a csillagos ív és a VLT távcsőegyüttes kép közepén látható egységének jobb széle között pillanthatjuk meg. Az ESO VLT távcsőegyüttese üstökös-fényképezésre kiválóan alkalmas helyen, a chilei Paranal Obszervatóriumban működik. Paranal a világ leglátványosabb obszervatóriumainak egyike a déli féltekén, a végtelennek tűnő Atacama-sivatag sötét ege alatt. Az Atacama égboltján az üstökösökön kívül más „kincsek” is feltűnnek: a Tejút éjszakai pompájában ragyog, dús csillagközi gázfelhőit csillagok garmadája ékesíti, a horizont közelében természetes légkörfény izzik változatos színekben, ...

2021. február 8.: Az 1836-ban John Herschel által felfedezett NGC 6902 egy gyönyörű spirálgalaxis, amely tőlünk több mint 130 millió fényévre a Nyilas csillagképben látszik. Ezt a felvételt a MUSE, a Többegységes Spektrográf eszköz készítette, amely a VLT-t alkotó négy 8,2 méteres teleszkóp egyikén működik, és egyedülálló látószögből mutatja be a galaxist. A csillagváros központjáról készült nagyításon a centrum körü egy gyűrű látható, ahol az intenzív csillagképződés narancssárga színben ragyog. A gyűrű belsejében egy halvány, kis csillagsáv dereng kékes színben. A kutatók szerint a csillagok eloszlása itt a koruktól függ: a fiatalabb csillagok a sáv mentén, az idősebbek szétszórtan helyezkednek el. Az NGC 6902 központi sávjában a fiatal és idősebb csillagok térbeli eloszlása megerősíti az évekkel korábbi szimulációk és modellek alapján tett jóslatokat. Ez az első alkalom, hogy megfigyelésekkel igazoltak egy galaktikus struktúrával kapcsolatos elméletet a MUSE műszer rendkívüli térbeli felbontásának köszönhetően.

2021. február 1.: A déli égboltról készült gyönyörű fényképet az ESO egyik asztrofotós nagykövete, Petr Horálek készítette az ESO chilei Paranal Obszervatóriumából. Petr nem egyedül volt fenn a Paranalon. A felvétel bal alsó részén, a Nagyon Nagy Távcső Interferométerének (Very Large Telescope Interferometer, VLTI) egyik kiegészítő távcsöve (Auxiliary Telescope, AT) mellett áll az ESO két másik fotós nagykövete, Yuri Beletsky és Babak Tafreshi, asztrofotós. A két férfi fölé magasodik a lenyűgöző jelenségekkel teli égbolt. Az eget a Tejút ragyogó sávja uralja a kép felső részén pirosló Gum-köddel (Gum 12). A Tejútrendszer egyik kísérő galaxisa, a Nagy Magellán-felhő a fénykép közepén jobbra látható különösen fényes folt – épp csak a Canopus alatt, ami nemcsak ennek a felvételnek, de a déli Hajógerinc (Carina) csillagképnek is a legfényesebb csillaga. A kép alján egy gyönyörű zöldes-vöröses ragyogás is látható, mintha épp kelne fel a horizonton. Ezt a jelenséget légkörfénynek hívják, és a Föld légköre által kibocsátott halvány ...

2021. január 25.: A chilei Atacama-sivatagon át az ESO La Silla Obszervatóriumába vezető út kanyarog e heti képünkön a hegy körül, majd látszólag ráfordul a Tejút emelkedőjére. Az aszfaltutat csak halvány, időnként felvillanó sárga világítótestek jelzik. Ezeken az utakon az esti és hajnali szürkület között tilos a fényszórók használata, mert még a gyenge lámpafény is komolyan zavarhatja az itt folyó érzékeny távcsöves megfigyeléseket. A környék egész bolygónk egyik legsötétebb égboltjával büszkélkedhet. A sötét égbolt, a nagy tengerszint feletti magasság és az ezzel összefüggő száraz levegő La Sillát különleges csillagászati észlelőhellyé teszi. A fénykép előterében az 1,54 méteres dán teleszkópot láthatjuk éjszakai megfigyelései közben. E távcső és a rajta működő műszerek az elmúlt években több elsőséggel is megajándékozták a vele dolgozó csillagászokat. 2005-ben például ezzel az eszközzel észlelték a csillagászok egy rövid gammakitörés utófényét, kimutatva, hogy a kitörés nagy valószínűséggel két neutroncsillag végzetes összeütközéséből származott. 2006-ban pedig egy több távcsöves észlelési kampányban közreműködve fedeztek ...

2021. január 18.: A civilizációtól távol, a kopár és hegyekkel tagolt chilei Atacama-sivatag mélyén tör az ég felé a modern csillagászat négy oszlopa: az ESO Nagyon Nagy Távcsövét alkotó távcsőegységeket befogadó négy hatalmas, szögletes műszerépület. A lenyugvó Nap halvány narancssárga ragyogása még átdereng a horizonton, de fénye már nem versenyezhet az éjszakai égbolton feltáruló csodával. A százmilliárdnyi csillag alkotta Tejút hatalmas sávja átível a panorámán, két vége a horizontig ér. Galaxisotthonunk a háttércsillagok fényét eltakaró hatalmas sötét csillagközi porködöknek köszönheti tépázott megjelenését. A legerősebben ragyogó csillagok, égitestek és kozmikus szomszédságunk más jelenségei fénylő lámpásokként függnek a chilei égbolt bársonyosan éteri vöröses és zöldes légkörfénnyel borított hátterén. A távcsőegységek az ESO Paranal Obszervatóriuma által nyújtott otthonukból egyenként is lenyűgöző teljesítménnyel képesek fürkészni világegyetemünk jelenségeit. Ám igazán akkor vannak elemükben, ha közösen dolgozhatnak, és egyetlen távcsőnégyesként hatolhatnak a kozmosz mélyére. Ilyenkor a négyes együttes teljesítménye vetekszik egy 130 méteres effektív átmérőjű tükrös távcső teljesítményével.

2021. január 11.: Az ESO Nagyon Nagy Távcsövén (VLT) működő MUSE műszerrel rögzített kép az NGC 1097 katalógusjelű távoli spirálgalaxist mutatja, tankönyvi mintapéldáját azon galaxisoknak, amelyekben a magot csillagontó gyűrű övezi. A Kemence (Fornax) csillagkép irányában megfigyelhető, 45 millió fényévre lévő galaxisban a gyűrű a centrum közvetlen környezetét fogja körbe. Átmérője mindössze ötezer fényév, így eltörpül a magtól mérve több tízezer fényév távolságig terjedő gazdagalaxis teljes mérete mellett. A MUSE felvételén a sötétebb vonalak a galaxistól (vagy valószínűleg inkább egy kísérőgalaxistól) származó, a centrumban helyet foglaló szupernagy tömegű fekete lyukba tölcsérszerűen beáramló por, gáz és törmelék nyomai. A folyamat során a fekete lyuk körül akkréciós korongot kialakító anyag felmelegszik, ezért óriási mennyiségű energiát pumpál a környező régiókba. A felhevülő por felgyorsítja a csillagkeletkezést a szupernagy tömegű fekete lyuk környezetében, így jön létre a magot övező, a képen rózsa- és bíborszínű tónusokban pompázó csillagontó gyűrű. A MUSE (a mozaikszó feloldása: Multi Unit ...

2021. január 4.: Az ESO Nagyon Nagy Távcsöve (VLT) a világ legkorszerűbb optikai és infravörös obszervatóriumainak egyike. Ez a nagyszerű csillagászati detektív négy, egyenként 8,2 méter átmérőjű teleszkópból áll, amelyek a képen négy, hengeres kupolaként láthatóak. Ezenkívül, még négy 1,8 méter átmérőjű mozgatható kiegészítő távcsövet is tartalmaz a rendszer. Ezek a viszonylag kicsi, fehér, kör alakú kupolák a nagy távcsövektől balra láthatóak. A VLT számos jelentős megfigyelésben és felfedezésben vett részt, mint pl. az első képet készítette egy Naprendszeren kívüli bolygóról, valamint optikai észleléssel azonosított egy gravitációs hullámforrást. Ezen a képen a távcsövek éppen pihennek, boltíves szemhéjaik szorosan zárva vannak amint a chilei ESO Paranal Obszervatóriumában szunyókálnak, de ahogy eljön az éjszaka, felébrednek, hogy újra a Világegyetem titkait fürkészhessék, és még több fantasztikus felfedezést tegyenek.

2020. december 28.: A Világegyetem csodái a történelem hajnala óta lenyűgözik az embereket. Rég letűnt ősi civilizációk mérték az idő és az évszakok múlását az égitestek mozgását figyelve. Legendák és mítoszok főszereplői voltak, és az őseinknek otthont adó világnak adtak értelmet az égbolt jelenségei. De a modern kor csillagfürkészeit éppen ugyanígy magával ragadja és megigézi az éjszakai égbolt szépsége és titokzatossága. A fotográfia kezdetei óta fordítjuk kameráink objektívjét az égbolt felé, remélve, hogy velük megörökíthetünk valamit a fekete égboltot pettyező csillagok miriádjainak csodájából. Az első csillagot 1850-ben kapta lencsevégre egy kamera. A rákövetkező évtizedek a képrögzítési technikák látványos fejlődésének lehettek tanúi. Az égitesteknek és az égbolt jelenségeinek az elektromágneses színképskála legkülönfélébb tartományaiban való rögzítése jelenti a modern csillagászat alapját. Ezen a bámulatos felvételen a Tejút pislákoló ívét egy kristálygömbön keresztül örökítette meg fotósunk. A milliárdnyi csillag közé fonódó gáz- és porfelhők foltjai különleges nézőpontból tűnnek így fel. A felvételt az ...

2020. december 21.: Hamarosan véget ér ez a szokatlan 2020-as esztendő, így szeretnénk a legjobbakat kívánni Önöknek és családjaiknak. Ez az év sokaknak kétségtelenül kihívást jelentett, és itt, az ESO-nál is azon dolgoztunk, hogy alkalmazkodjunk ehhez a példa nélkül álló időszakhoz. Néhány hónap szünet után szigorú biztonsági szabályok mellett újraindítottuk a chilei obszervatóriumok működését. Amint a távcsöveink és műszereink visszatérnek az éjszakai égbolt megfigyeléséhez, továbbra is megihletnek minket a Világegyetem csodái és alig várjuk, hogy megoszthassuk a legújabb csillagászati felfedezéseket. Az Európai Déli Obszervatórium minden munkatársa nevében reméljük, hogy az év végét biztonságban és egészségben töltik, és a 2021-es év nagyszerűen fog kezdődni.

2020. december 14.: Az antennák, amelyek az ESO partnerségében működő Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) távcsőrendszert alkotják, kísérteties, élénkzöld fénybe burkolóznak A hét képe rovat ezen felvételén. A chilei Atacama-sivatag elszigetelt Chajnantor-fennsíkján álló ALMA tökéletes helyszínnek tűnik arra, hogy a barátságos földönkívüliek titokban leszálljanak itt, és kapcsolatba lépjenek velünk... A földöntúli zöld fényért azonban valami sokkal hétköznapibb dolog a felelős. A zöld derengés azokból a jelzőfényekből származik, amelyek megmutatják, hogy a technikusok biztonságosan megközelíthetik-e az antennákat. A képen látható zöld fény jelzi, hogy biztonságos. Az antennák felett ellenben feltűnik egy idegen világ. A tiszta chilei égboltról készült felvétel bal felső részén két fényes csillag látható egymás mellett a Tejút sávjában. Ezeket az égitesteket gyakran emlegetik „mutatócsillagokként”, mivel egyenesen a Dél Keresztje (Crux) fényes gyémántja felé mutatnak, amely jobbra tőlük látható. A Dél Keresztjéhez közelebbi csillag a tőlünk nagyjából 400 fényévre lévő Béta Centauri. A kissé távolabbi csillag az Alfa Centauri, a Naphoz legközelebbi ...

2020. december 7.: Petr Horálek, ESO fotósnagykövet legfrissebb asztrofotója a nyugati horizontot mutatja az ESO chilei Paranal Obszervatóriumának hátterében. A középen látható fénylő égitest a Hold. Tőle nem messze balra felfelé a Szaturnusz óriásbolygó látható, míg a belső Merkúr bolygó a Holdtól balra lefelé foglal helyet. A Szaturnusz és Merkúr együttállása bizonyos földrajzi szélességekről csak nehezen pillantható meg szabad szemmel, ám Petr Horálek lélegzetelállító felvétele még a fénylő Hold közelsége ellenére is gyönyörűen ragadja meg a látványt. A Tejút poros sávja vízszintesen futva szinte kettéosztja az égboltot. E választóvonal fölött már a csillagos éjszakai égboltban gyönyörködhetünk, míg alatta dereng még a lenyugvó Nap utolsó sugarai által bevilágított alkonyati horizont. A kozmikus csipkefüggöny mentén számos híres ködöt találhatunk, köztük a Lagúna-ködöt, a Macskatappancs-ködöt és a Trifid-ködöt. A felvételen látható különböző teleszkópok együttesen alkotják az ESO Nagyon Nagy Távcsövét (Very Large Telescope – VLT), a világ legmodernebb optikai és infravörös obszervatóriumát. A VLT négy nagy ...

2020. november 30.: Az észak-chilei, száraz, nem evilági tájon végig futó, fényfolyóra emlékeztető út, amely az ESO Paranal Obszervatóriumába vezet, a létesítmény fő ütőere. A világ egyik legelhagyatottabb, rendkívül alacsony fényszennyezéssel megáldott helyén álló obszervatórium kizárólag ezen a nyugodt, kopár terepen magányosan kanyargó úton közelíthető meg. A távoli hegy, a Cerro Paranal tetején láthatók a VLT Égboltfelmérő Távcső és a VLT négy távcsőegységének (UT-k) apró formái, amelyek együtt alkotják az ESO Nagyon Nagy Távcsövét (VLT). Bár A hét képe rovat ezen felvételén kicsinek látszanak, ezek a távcsövek valódi óriások – a távcsőegységek tükrei egyenként több mint nyolc méteresek! A fényképet az ESO egy másik létesítményének kilátópontjáról, az Atacama-sivatag egy szomszédos csúcsán álló VISTA teleszkóptól készítette az ESO egyik fotós nagykövete,Yuri Beletsky.

2020. november 23.: Az ESO chilei Paranal Obszervatóriumában működő Nagyon Nagy Távcső (Very Large Telescope – VLT) MUSE nevű műszerével ezernyi újszülött csillagot fényképeztek le a csillagászok az NGC 5236 katalógusjelű galaxis mélyén. A Déli Szélkerék-galaxis néven közismert NGC 5236 a gyönyörűen kirajzolódó spirálkarjairól, valamint arról kapta a nevét, hogy a déli égbolton, közelebbről az Északi Vízikígyó csillagképben látható. A csillagvárost számos fényes csillagkeletkezési régió tarkítja. Ez a felvételünk is egy ilyet ábrázol a galaxis központi vidékéről. A spirálgalaxisokban lévő hideg, nagyrészt hidrogénből álló molekulafelhők a megfelelő körülmények között, leginkább a spirálkarokban, összehúzódásnak indulhatnak, és ekkor újszülött csillagok keletkeznek bennük. A nagyobb felhőkben az elsőként létrejövő csillagok a környező gázanyagot összepréselve, dominóhatás-szerűen indíthatják be újabb és újabb csillagok keletkezését. A galaxisok központi vidékén azonban további folyamatok is hatással vannak a csillagkeletkezésre. Az NGC 5236 középpontjában lévő szupernagy tömegű fekete lyuk felé gigászi nyalábok formájában áramlik az anyag. Ugyanakkor ez a központi behemót ...

2020. november 16.: Az Észak-Chilében készült fényképünk jobb oldalán azonnal megragadja tekintetünket a Tejút ívének ragyogása az ESO partnerségével működtetett Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) rádiótávcső-hálózat hátterében. Ám bármilyen lélegzetelállító látványt is nyújtson, Galaxisunk fénylő sávja ezúttal különleges kihívóra talált. Hiszen a felvétel bal oldán bár kevésbé fényes, de szintén igen látványos fényív sejlik fel. Ez a fénysáv az ekliptika vonala mentén dereng, legfényesebben éppen a Nappal szemközti pont környezetében. Ez az állatövi ellenfény, amit a Naprendszer fősíkját kitöltő, széttöredezett kisbolygókról és üstökösökről származó por a Nap fényét szórva hoz létre. Ma már sajnos a mesterséges források fényszennyezése miatt a világ számos lakott területén az éjszakai égbolt ritkán megfigyelhető látványossága az állatövi ellenfény, de még a Tejút lenyűgöző fénysávja is. Becslések szerint a világ népességének 80 százaléka él erősen fényszennyezett égbolt alatt. Ezért is különleges helyszín az ALMA távcsőhálózatnak is otthont adó, fényszennyezéstől mentes Atacama-sivatag.

2020. november 9.: Az égre szegeződő ragyogó, ám rettenetes kozmikus fegyverre emlékeztető lézernyalábokat ábrázoló kép első pillantásra bámulatosnak és ijesztőnek is tűnhet egyszerre. Szerencsére egyáltalán nem fegyverről van szó! Az ESO Hét képe sorozatának következő tagja sokkal szelídebb jelenetet ábrázol por, gáz és nagy teljesítményű lézerek főszereplésével. A déli égbolt egyik legnagyobb ilyen objektumaként a Carina-köd tökéletes célpont a Nagyon Nagy Távcső (ESO VLT) számára. A képen lenyűgöző rózsaszín felhőként tűnik fel a VLT felett az ESO chilei Paranal Obszervatóriumának kristálytiszta egén. A Carina-köd hatalmas por- és gázfelhő, amelyben a gázt a felhőben megbújó csillagok sugárzása ionizálja, és ezáltal fénylésre készteti. A VLT egyik 8,2 méteres távcsőegységének (UT) csúcstechnológiájú adaptív optikai rendszere éppen teljes üzemben működik. A távcsőegységekről narancssárga lézernyalábokat lőnek fel, amelyek gerjesztik a légkör nátriumatomjait, aminek következtében azok fényt bocsátanak ki. Ezáltal egy „műcsillag” jön létre, amely felhasználható a földi légkör képtorzító hatásának mérésére, majd ez alapján a hatásnak ...

2020. november 2.: Az ESO Chile északi részén található Nagyon Nagy Távcsövénél (VLT) készült legújabb kép egészen túlvilági hangulatot kapott a természetes és mesterséges fényjelenségek kombinációja által. Az éteri kép az ESO Paranal Obszervatóriuma felett ritkán előforduló felhős égen kialakult holdhalót örökítette meg. Ez az optikai jelenség akkor keletkezik, amikor a Hold fénye megtörik a légkörben található milliónyi jégkristályon és vízcseppeken. Habár ezek a halók meglehetősen gyakoriak, megfelelő mennyiségű fény szükséges a megjelenésükhöz, a Holdnak olyan helyzetben kell lennie a Naphoz és a Földhöz képest, hogy elegendő fényt tudjon visszaverni a gyűrű kialakulásához. A képen látható holdhaló több színű sávból áll, amelyek hasonlóan keletkeztek, mint ahogy szivárvány is létrejön: a különböző hullámhosszú fények különböző mértékben törnek meg a légkörben található vízcseppeken. Ezáltal a fehér fény alkotórészeire bomlik, és láthatóan különböző színekből álló spektrumot képezve szóródik szét.

2020. október 26.: A chilei Atacama-sivatagban működő La Silla Obszervatóriumban is újrainduló, ám még korlátozott mértékű tudományos működés nyitányaként három naprendszerbeli bolygó jól ismert képét rögzítette az ESO Új Technológiájú Távcsöve (NTT). Az adott éjszakán az égbolton éppen legfényesebb három bolygó, a Jupiter, a Mars és a Szaturnusz képét akkor örökítették meg, amikor az üzemeltetési csoport az NTT sokoldalú berendezését, az EFOSC2 műszert tesztelte. A három bolygó finom narancssárga, sárga és vöröses színárnyalatai öt különböző szűrőn keresztül készített felvételek kombinálásával álltak elő. A hét képe sorozat következő tagja a három bolygó képeiből összeállított montázs. A bolygóképek méretarányai megegyeznek az égbolton megfigyelhető látszó szögátmérőik arányaival. A Mars azért tűnik olyan nagynak és fényesnek, mert a kép készítésekor éppen szembenállásban (oppozíció) volt, azaz a Föld a Mars és a Nap között helyezkedett el, vagyis a Mars a Nap körüli keringése során a legközelebb volt a Földhöz. A sikeres teszteket követően a világjárvány okozta ...

2020. október 19.: Bár a Chajnantor-fennsík téli éjszakái hihetetlenül elszigeteltnek tűnhetnek – a Föld egyik legszárazabb, legsötétebb égboltjának csodája ugyanakkor minden bizonnyal olyan látvány, amelyet érdemes megosztani. Ezen a képen az ESO partnerségével üzemeltetett Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) távcsőrendszert alkotó 66 antennából láthatunk kettőt, amint együttes erővel azon dolgoznak, hogy az égboltot a milliméteres és szubmilliméteres hullámhosszakon figyeljék. Ezeken a hullámhosszakon hírhedten nehéz megfigyelést végezni, mivel a légkörben található vízgőz elnyeli az ilyen hullámhosszú sugárzást, megakadályozva, hogy az elérje a felszínt. Ahhoz, hogy megpillanthassuk, a távcsöveket nagy magasságba kell elhelyezni, ahol a levegő szárazabb és az elnyelés kisebb mértékű. Az ALMA esetében ez 5000 méteres magasságot jelent. A távcsövek felett az Orion (a Vadász) csillagképe jelenik meg, amely könnyen felismerhető jellegzetes, csillagokkal kirakott övéről. Vállát a Betelgeuze nevű vörös szuperóriás jelöli a kép jobb oldalán. A csillag tőlünk kevesebb mint 650 fényévre található. A Betelgeuze, valamint a mellette látszó Orion-köd ...