A hét képe

2018. augusztus 27.: A mostani hét felvételén hatalmas égi „V” betűt láthatunk az ESO chilei Cerro Paranal hegyen működő Paranal Obszervatóriuma fölött. A „V” betű egyik szára sokkal jobban látszik a másiknál; a jobb felső sarok felé mutató szárat a Tejútrendszer középpontjának irányában látszó Tejút sávja formálja. A balra hajló halványabb, éppen csak sejthető szár az állatövi fény elmosódott oszlopa. Az állatövi fény jelenségét a napfénynek a Naprendszerben található apró kozmikus porrészecskéken való szóródása okozza. Habár a Paranal-hegyről a messze földön híresen jó égboltnak köszönhetően gyakran látható mind a Tejút, mind az állatövi fény, a felvételen látható „V” alakú elrendezés mégis ritka. Az állatövi fény iránya a Földnek a pályája mentén éppen elfoglalt helyétől függ, hiszen az állatövi felhőnek is nevezett porrészecskék az ekliptika síkjában sűrűsödnek össze. Így az állatövi fény iránya és intenzitása az év során változik, és legjobban tavasszal, illetve ősszel figyelhető meg, közvetlenül napnyugta után, vagy napkelte előtt. A látszólag ...

2018. augusztus 20.: Ezen a látványos képen - melyet Petr Horálek, az ESO Fotónagykövete készített Chilében -, a Tejútnak az ESO La Silla Obszervatóriuma felett húzódó fényes sávját láthatjuk. Jobb oldalon alul az ESO 3,6 méteres optikai távcsövének kupolája, míg bal oldalon a Svéd-ESO submilliméteres távcső ezüst tányérja fénylik. Bár ez utóbbit már 2003-ban leszerelték, hogy helyet készítsenek a fejlettebb APEX és ALMA műszereknek, a Svéd-ESO antenna mintha még mindig az eget kémlelné, talán arra várva, hogy kap még egy esélyt az ég titkainak fürkészésére. A képet a Tejút uralja, mutatva, hogy sötét egeinek és tiszta levegőjének köszönhetően miért La Silla az egyik legkitűnőbb csillagászati megfigyelőhely a világon. A fényes ív tetejéről lóg a vörös színű, megkapó Gum-köd. Ez, a Tejútrendszer hasonló régióival együtt az emissziós ködök családjához tartozik, ahol a gázt a közeli fényes csillagok gerjesztik fénylésre. A Tejút fényes sávját a galaktikus por foltjai szabdalják. Ezekben csillagok keletkeznek, melyek a következő ...

2018. augusztus 13.: Ez a teljes kupolás kép, ami a Nagyon Nagy Teleszkópot (Very Large Telescope, VLT) mutatja az ESO Paranal Obszervatóriumában, a távcsőegyüttes szinte minden elemét tartalmazza egyetlen "családi fotó" formájában! Az ESO VLT műszere négy 8,2 méteres távcsőegységet tartalmaz (Unit Telescopes, UTs). A képen mind a négy látható, könnyen felismerhetőek doboz formájukról. A műszeregyüttes része négy darab 1,8 méteres segédteleszkóp is (Auxiliary Telescopes, ATs). Ezekből kettő került a képre: szárnysegédként állnak nagyobb testvéreik mellett (mindkettő kerek kupolája nyitott állapotban látható). A hivatalos jelölésük mellett — UT1, UT2, és így tovább — mind a négy távcsőóriás saját nevet is kapott a helyi chilei Mapuche nyelven: Antu (A Nap), Kueyen (A Hold), Melipal (A Dél Keresztje) és Yepun (Vénusz). Az egyik távcsőegységből az éjszakai égboltra irányított sárga lézercsík mesterséges csillagot hoz létre a magaslégkörben, innen kapta a nevét is: Lézer Vezetőcsillag (Laser Guide Star, LGS). Ez a "csillag" a távcső adaptív optikai rendszerének ...

2018. augusztus 6.: Ezt a fényképet egy, az ESO chilei La Silla Obszervatóriumába tett, Ultra High Definition (UHD) felvételek készítését céljául tűző expedíció során készítették. Az 1,54 m-es dán teleszkóp látható rajta, amint a déli félteke csillagos egét pásztázza. A távcső nyitott kupolájától balra, a Tejútba ágyazódva láthatjuk az egyik legjellegzetesebb csillagképet, a Dél Keresztjét. A Dél Keresztje csillagkép négy, keresztet formáló legfényesebb csillaga az alfa, béta, gamma és delta Crucis neveket viselik. Ezek közül hozzánk a gamma Crucis van legközelebb, mindössze 88 fényévre, míg a négyes legtávolabbi tagja 364 fényévre található a Földtől. A kékesfehér alfa Crucis, a kereszt alsó pontja az éjszakai égbolt 13. legfényesebb csillaga. A Dél Keresztje fölötti fekete tintapaca a Szeneszsák-köd, az égbolt egyik leglátványosabb, szabad szemmel is észlelhető sötét ködje. Ez az átlátszatlan csillagközi porfelhő eltakarja a mögötte lévő csillagok fényét, így egy látszólag csillagmentes űrt képez a Tejút közepén. A kereszt alatt megfigyelhető két ködös folt ...

2018. július 30.: Az ESO Hét Képe ezúttal egy sarló alakú gáz- és porcsomót mutat — a köd NGC 3199 néven is ismert, és 12000 fényévnyire található a Földtől. Úgy tűnik, mintha az objektum végigszántana a csillagokkal kirakott égbolton, akárcsak egy hajó a viharos tengeren. A felvétel nagyon találó, hiszen az NGC 3199 a Carina csillagképhez tartozik — a déli csillagképet pedig magyarul Hajógerincnek hívjuk. Mai elnevezését a vízi járművek megfelelő alkatrésze nyomán kapta. Az NGC 3199-et John Herschel brit csillagász fedezte fel 1834-ben, az éjszakai égbolt érdekes objektumait tartalmazó híres katalógusának összeállítása közben. A ködöt számos alkalommal vizsgálták részletesen több műszerrel, beleértve az ESO 8,2 méteres Nagyon Nagy Távcsövét (Very Large Telescope, eso0310, eso1117) és a 2,6 méteres VLT Égboltfelmérő Távcsövet (VST) is. Felvételünket ez utóbbi eszköz készítette. A ködösség fényesebb, sarló alakjáról kiderült, hogy egy sokkal nagyobb, de halványabb gáz- és porbuborék részét képezi. A ködhöz tartozik egy figyelemre méltó csillag ...

2018. július 23.: A felvétel a chilei Andokban található Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) csúcstechnológiájú antennarendszer néhány tányérját mutatja. Az obszervatórium felett a vöröses horizont közelében a ragyogó telihold látható. Az ALMA a Chajnantor-fennsíkon, 5000 méterrel a tengerszint felett található. Ebben a magasságban a kozmosz kristálytiszta képe majdnem koromfekete égbolton tűnik fel, amint azt az ALMA antennái felett átkúszó lenyűgöző kozmikus hernyó látványa is jelzi. Ez a fényes sáv a Tejútrendszer; a csillagokkal telehintett égbolton a galaxis központi gázdudorán kívül világosan kirajzolódnak összetett porsávjai, valamint a nagyon fiatal csillagok által létrehozott forró, ionizált gáz uralta területeket jelző rózsaszínű foltjai is. A Tejútrendszer legfényesebb része – galaxisunk szíve – a Földtől körülbelül 25 ezer fényévre helyezkedik el.

2018. július 16.: Ez a Vincenzo Forchi készítette fotó egyedülálló betekintést nyújt az ESO egyik leghíresebb - és egyben legjobban kihasznált - kupolájába. A színek, struktúrák és gépek kavalkádja az ESO észak-chilei Paranal Obszervatóriumában felállított Nagyon Nagy Teleszkóp (VLT) 8,2 méteres 1. sz. távcsőegységének (UT1) belsejét mutatja. Az UT1 bensőségesebb nevet is kapott: Antu, ami a Napot jelenti a helyi bennszülött Mapuche nyelven. A többi távcsőegységet a Holdról, a Dél Keresztjéről és a Vénuszról - Kueyen, Melipal és Yepun - nevezték el. Forchi képe azt a pillanatot mutatja, amikor Antu felnyitja a legfejlettebb technológiát tartalmazó "szemét", és felkészül egy hosszú, a kozmosz megfigyelésével eltöltendő éjszakára. A épület alsó része sárga izzók mesterséges fényében fürdik. Felül a távcső fémszerkezetének kék és ezüst árnyalatait a Nap utolsó sugarainak meleg narancs ölelése egészíti ki, ami az épületet körbevevő felhajtható szellőzőnyílásokon szóródik. Vincenzo feltöltötte ezt a fotót a Te ESO Képeid Flickr csoportba. Ezt a Flickr csoportot ...

2018. július 9.: Fotómontázsunk egy ismerős kozmikus objektumot mutat - a Holdat - nagyon szokatlan formában. A fotósorozatot az ESO fotónagykövete, Petr Horálek készítette, amikor meglátogatta az ESO Chilében található magashegyi Paranal Obszervatóriumát, ahol az égbolt tisztasága nem mindennapi. Képeit öt másodperces időközönként lőtte erről a vérvörös holdnyugtáról, miközben a Hold egyre lejjebb kúszott a sötét égen, mígnem eltűnt a horizont alatt (a képek időrendben sorakoznak balról jobbra, fentről lefelé). A jelenség szembeötlő vörös színéért a légköri fénytörés felelős. Ahogy a Hold megközelíti a horizontot, fényének egyre nagyobb légtömegen kell áthaladnia, mielőtt szemünkbe érne, ami azt jelenti, hogy a fényszórás egyre jelentősebb lesz - más szavakkal, egyre több levegőrétegen kell áthaladnia a fénynek, így több fény szóródik. A látható hullámhossztartományban a Föld légköre a vörös színűt szórja és téríti el legkevésbé, ami hosszú hullámhosszának köszönhető, ezáltal festve jellegzetes narancs-vörös árnyalatúra a naplementéket és holdnyugtákat. A szín mellett a másik szembeötlő különlegesség a látszólagos ...

2018. július 2.: Az ALMA-val (Atacama Large Millimeter/submillimeter Array) készült képünk az MWC 758 jelű, a felnőtté válás útján haladó fiatal csillagot mutatja, amit csomós, kozmikus porból álló szabálytalan gyűrűk vesznek körül, melyekből itt három látszik. Szokatlan módon ezek a gyűrűk ahelyett, hogy tökéletesen kör alakúak lennének, elliptikusak. Ez pedig az első valódi elliptikus alakú protoplanetáris korong felfedezését jelenti az ALMA-val! A külső és belső gyűrű is tartalmaz egy-egy különösen fényes csomót, amik sárga ívekként látszanak. Ezen kívül spirálkarok is kirajzolódnak a porsávban, valamint egy központi pormentes üreg, ami viszont enyhén excentrikus. Mindezek a jellemzők egyébként nem látható bolygók jelenlétére utalnak. Ahogyan a bolygók fejlődnek, gravitációsan kölcsönhatnak a koronggal és különféle árulkodó jellemzőket és struktúrákat alakítanak ki. A csillagászok az MWC 758-höz hasonló rendszerek megfigyelésével nem csak a rejtőzködő bolygók valószínű jelenlétére tudnak következtetni, de azok tömegét, helyét és pályáját is meg tudják becsülni. Ez a felfedezés az ALMA bolygófelfedező képességének csodálatos példája. ...

2018. június 25.: A Mars és a Jupiter között elhelyezkedő, fánk alakú aszteroidaöv tele van sziklás testekkel és törmelékkel. A széttöredezettség ellenére az itt található tömeg tekintélyes, a Hold tömegének 4 százalékára tehető! Ennek a tömegnek a jelentős része két égitestbe zárva őrződött meg: az egyik a Ceres, a törpebolygó, ami önmagában ennek a tömegnek a harmadáért felelős, míg a másik a Vesta kisbolygó, ami a kisbolygóöv tömegének kilenc százalékát birtokolja. Képünk a Vestát ábrázolja. A Vestát nemrég megfigyelte az ESO Nagyon Nagy Távcsövére (VLT) szerelt SPHERE/ZIMPOL műszer is - a SPHERE un. MISTRAL algortimussal előállított képe a bal oldalon látható, míg a jobb oldali panel az összehasonlítás kedvéért egy űrből készült, szintetikusan összeállított képet mutat. A SPHERE (Spectro-Polarimetric High-contrast Exoplanet REsearch instrument), egy nagy hatékonyságú bolygókereső és direkt leképezést lehetővé tevő műszer. A ZIMPOL a SPHERE egy alrendszere: kis méretű objektumokról - mint amilyen a Vesta - nagyok éles kép készítését lehetővé ...

2018. június 18.: Ezen a Chile északi részéből készített látványos felvételen az azonnal felismerhető fenséges Orion (Vadász) csillagkép „lóg” (fejjel lefelé) az ESO La Silla Obszervatórium3,6 méteres távcsövét a nemrégiben üzemen kívül helyezett Coudé segédteleszkóppal összekötő keskeny átjárón. Az ESO egyik asztrofotós nagykövete, Jurij Belecki által készített hosszú expozíciójú képet közelebbről megvizsgálva számos érdekes dolog figyelhető meg, például egy mesterséges hold áthaladása által okozott (a felvétel jobb oldala felé húzódó) fénycsík a távcsőkupola mögött. A Barnard-hurok néven ismert, szupernóva-maradványnak gondolt halvány emissziós köd éppen csak feltűnő vöröses ívként övezi a fényes Orion-ködöt. Az összekötő átjáró alatt, azzal párhuzamosan a Tejútrendszer sötét porsávjai szaggatják meg a csillagos égboltot. Az ESO 3,6 méteres távcsövén működik a HARPS (High Accuracy Radial velocity Planet Searcher) spektrográf, a csillagászat történetének egyik legpontosabb és legproduktívabb bolygóvadász-műszere.

2018. június 11.: Sok csillagászati távcső áll össze egynél több tükörből vagy antennából. Az ESO chilei Paranal Obszervatóriumában működő Nagyon Nagy Távcső (Very Large Telescope, VLT) például négy elsődleges távcsőből, valamint négy kisebb, mozgatható kiegészítő távcsőből, vagyis összesen nyolc független szerkezetből áll össze. De még ez is eltörpül az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) rendszer mellett, amelyet a chilei Andokban, a Chajnantor-fennsíkon felállított nem kevesebb mint 66 antenna alkot! Az ALMA antennái egyenként is lenyűgöző méretűek. A Chajnantor-fennsík maga 5000 méter tengerszint feletti magasságban terül el, míg a kiszolgáló-létesítmények (Operation Support Facility, OSF) szintén jelentős 2900 m magasságban épültek fel. Minthogy az antennákat nem a zord fennsíkon építik meg, önmagában is komoly feladatot jelent azok szállítása az OSF és a Chajnantor között. Ennél a munkafázisnál lép színre Otto és Lore. Ez a neve a két, speciálisan erre a célra tervezett és épített szállítójárműnek, a két ALMA transzporternek — ők sárgállnak ezen a fényképen. ...

2018. június 4.: Az ESO chilei La Silla obszervatóriuma akaratlanul is minden irányból rendkívül fotogén. Természetesen a szokatlan és kreatív nézőpontokból nézve is, mint ezen a felvételen! Ezt a különleges panorámafelvételt az ESO Fotósnagykövete, Petr Horálek készítette. „Kíváncsi voltam, hogy meg tudom-e örökíteni a Világegyetem titokzatos színeit speciális felszerelés nélkül is.” – magyarázta, hozzátéve, hogy a fényképhez az ihletet Christopher Nolan Csillagok között (Interstellar) című filmjének egy posztere adta. „La Sillán tényleg a csillagok között érezheted magad, és ezt az érzést meg is tudod örökíteni!” Petr kétségkívül sikerrel járt a Világegyetem szépségének képi megragadásában. A Tejút fenséges sávja átöleli az égboltot, hidat képezve La Silla két lakója, a 3,6 méteres ESO távcső (balra), és a Svéd—ESO szubmilliméteres távcső (Swedish-ESO Submillimetre Telescope, jobbra) között. A két közeli galaxis, a Nagy- és Kis-Magellán-felhők kettőse is megfigyelhető, a Tejút sávja fölött lebegve a felvétel jobb felső részében. A fotó közepén szétfolyó fényes vörös folt a Gum ...

2018. május 28.: Az ESO Hét képe az NGC 5643 katalógusjelű galaxis központi vidékét ábrázolja. Ez a Seyfert-típusú galaxis tőlünk 55 millió fényévre, a Farkas csillagkép irányában látható. A Seyfert-galaxisok középpontja rendkívül fényes, az elméletek szerint az ott található szupernagy tömegű fekete lyuk által elnyelt anyagnak köszönhetően. A központot azonban vastag por- és galaxisközi anyagfelhők takarják el a tekintetünk elől. Így aztán nem könnyű a Seyfert-galaxisok aktív magjának a megfigyelése. Az NGC 5643 ráadásul további nehézségeket is tartogat; nagy hajlásszögből tekintünk rá, ami tovább nehezíti a központi régió működésének megfigyelését. A csillagászok azonban az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) megfigyelései, valamint az ESO Nagyon Nagy Távcsövén (Very Large Telescope, VLT) működő Multi Unit Spectroscopic Explorer (MUSE) műszer korábbi adatai segítségével most tökéletes bepillantást nyerhettek az NGC 5643 magjába. A különleges felvételen még a magból a világűrbe kiáramló nagy energiájú ionizált gázsugarak is látszanak. Ezek a lenyűgöző anyagkiáramlások a galaxis mindkét oldalán megfigyelhetőek. A ...

2018. május 21.: Két spirálgalaxis fonódik össze elbűvölő, örvénylő táncban az ESO VLT távcsőegyüttese VIMOS műszerének felvételén. A két kölcsönható galaxis – NGC 5426 és NGC 5427 – együtt alkotja az Arp 271 katalógusjelű lenyűgöző csillagászati objektumot, a VIMOS-szal 2018. március 24-i leszerelése előtt készült utolsó felvétel témáját. A VIMOS – vagy teljes nevén VIsible Multi-Object Spectrograph (Optikai Multiobjektum Spektrográf) – 16 termékeny éven keresztül működött a VLT-n. Ezen időszak alatt segített a kutatóknak a nagy tömegű galaxisok korai, viharos fejlődésének feltárásában, hármas galaxis-kölcsönhatások megfigyelésében, és olyan mély kozmikus kérdések felderítésében, hogy például az Univerzum legnagyobb tömegű galaxisai hogyan nőttek olyan nagyra. A VIMOS nem egyedi objektumokra koncentrált, képes volt arra, hogy egyszerre több száz galaxisról gyűjtsön részletes információkat. Ez a rendkívüli érzékenységű műszer galaxisok tízezreinek színképét rögzítette a Világegyetem szinte minden részéből, feltárva, hogy miként jöttek létre, hogyan növekedtek és fejlődtek azok. A még távolabbi galaxisok alkotta háttér előtt feltűnő Arp 271 ...

2018. május 14.: A hunyorgó csillagok sokkal inkább a költők és a romantikus lelkületűek kedvencei, mintsem a csillagászoké. Még az ESO világszínvonalú távcsőarzenáljának helyet adó Chile feletti szinte érintetlen égbolton is pislákolnak a csillagok a Föld légkörében fellépő turbulens mozgások miatt, amelyek szétkenik a képet. Ez a négy lézernyaláb kifejezetten a turbulencia hatása elleni harcra tervezett fegyver. A képet uraló intenzív, narancssárga nyalábok az ESO VLT távcsőegyüttese adaptív optikai rendszerének csúcstechnológiájú eleméből, a 4 lézercsillagból álló vezetőrendszerből (4 Laser Guide Star Facility, 4LGSF) indulnak. Mindegyik körülbelül 4000-szer erősebb, mint egy hagyományos lézermutató nyalábja! Mindegyik egy mesterséges vezetőcsillagot hoz létre azzal, hogy a Föld felsőlégkörében található nátriumatomokat gerjesztve fénykibocsátásra készteti azokat. A mű vezetőcsillagok segítségével a csillagászok folyamatosan ellenőrizhetik a légkör által okozott torzítást, ezáltal pedig úgy állíthatják be és kalibrálhatják az észlelésre használt műszereiket, hogy az égbolt adott részéről azok minden pillanatban a lehető legpontosabb információt nyújtsák. Így a VLT kristálytiszta képet szolgáltat ...

2018. május 7.: Csillagászati értelemben is ritka egybeesésnek lehettünk tanúi, amint egy csillag nóvaként robbant a Supernova Planetárium és Látogatóközpont feletti égbolton, alig egy héttel annak felavatása után. A V392 Persei törpenóvát Petr Horálek, az ESO fotónagykövete csípte el 2018. május 2-án. A széleslátószögű objektívvel készült kép az ESO Supernova feletti nyugat-északnyugati égboltot mutatja. A nóva pozícióját segítségképpen bejelöltük az ESO Supernova felett a széleslátószögű képen, egy inzert pedig ugyanazzal a kamerával, de másik lencsével készült nagyítást mutat ugyanarról a területről. Ezen a képen a nóvát könnyű azonosítani tipikus narancssárga színének köszönhetően. Törpenóváról akkor beszélünk, amikor egy fehér törpe csillag anyagot kap a kisebb tömegű kísérőcsillagától. A fehér törpe körüli anyagkorongból származó anyag összenyomódik, ahogy a fehér törpe felszínébe csapódik, ahol felhevül és nagy energiájú (és fényes) robbanás veszi kezdetét. A V392 Persei nóvakitörése azonban egy sokkal ritkább és még fényesebb jelenség. A történelem során csak egyszer jegyezték fel, hogy törpenóvából teljesen kifejlett, ...

2018. április 30.: A sinister smile appears amid a sea of stars in this image — a small portion of a gigantic gigapixel colour mosaic of the Milky Way’s heart. Comprised of thousands of incredibly detailed images taken by ESO’s Visible and Infrared Survey Telescope for Astronomy (VISTA), the mosaic reveals more of the stars at the Milky Way’s heart than ever before. VISTA was chosen due to its extremely sensitive infrared camera, which can see through most of the dust that blocks our view towards the centre of the galaxy. What we see in this image is a dense patch of gas and dust — a nebula — that even VISTA’s camera cannot see through. Located near the Lagoon Nebula (not seen), it appears to wink back as it mischievously blocks out the light from background stars. The full image contains almost nine billion pixels, and is part of the Vista Variables ...

2018. április 23.: This unusual image shows three of the telescopes sited at ESO’s La Silla observatory in Chile — the MPG/ESO 2.2-metre telescope on the left, ESO’s 3.6-metre telescope sitting in the distance behind it, and the Danish 1.54-metre telescope on the right, apparently looming over its companions in the foreground. Of course, this is a highly distorted view of the telescopes! This photograph was taken by ESO Photo Ambassador Petr Horálek to emphasise not the telescopes themselves but the stunning features of the night sky above the observatory site, which is one of the best in the world. This is a long-exposure shot intended to capture the apparent motion of the stars as they circle slowly overhead in the sky. Over time, the stars appear to drag out trails of light in the sky — known as star trails — painting large circles onto the dark cosmos (this phenomenon is actually ...

2018. április 16.: This breathtaking view of ESO’s Paranal Observatory reveals a spectacular night scene over part of ESO’s Very Large Telescope (VLT), the observatory’s most famous resident. The telescope sitting centre stage is one of the VLT’s four Unit Telescopes (UT). The VLT comprises both these UTs and four additional, movable, Auxiliary Telescopes (ATs). However impressive the VLT may be, the closed telescope is trumped in this image by the skies overhead — most prominently by the colourful plane of our home galaxy, the Milky Way, as it arches across the frame and creates a celestial rainbow. Part of the sky is tinted a faint green colour due to a phenomenon known as airglow, and the two smudges of the Magellanic Clouds can be seen to the left of the UT. The famous constellation of Orion (The Hunter) is visible to the right of centre, the bright stars of which can be ...