A hét képe

2020. június 1.: A modern csillagászat egyik legizgalmasabb eredménye az a felismerés, hogy planéták nem csak a Naprendszerben léteznek: az Univerzumot tömegével népesítik be az exobolygók. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a csillagok többsége körül bolygók keringenek. A hét képe sorozat eme fenséges darabján egy ilyen rendszer látható. Az antennák a chilei Chajnantor-fennsíkon működő, 66 egységből álló Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) rendszer részei. Közvetlenül az előtérben látható antenna felett két fényes csillag ragyog, a fényesebb az alfa Centauri hármas csillagrendszer. Az ESO távcsöveivel és műszereivel nemrégiben fedezték fel, hogy a három csillag egyike (Proxima Centauri) körül, annak lakhatósági zónájában egy exobolygó, a Proxima b kering. Mivel az alfa Centauri a Naprendszerhez legközelebbi csillagrendszer, a Proxima b a Földhöz legközelebbi exobolygó. A lenyűgöző égboltképen egy másik, kicsit közelebbi világ is látható. A kép felső szélénél, éppen csak kívül a Tejút sávján, két fényes, vöröses objektum tündököl. A bal oldali a ...

2020. május 25.: A képhez Babak A. Tafreshi, az ESO egyik fotónagykövete áll modellt a ragyogó déli égbolt alatt a chilei Atacama-sivatagban, Antofagasta közelében, a Miñiques vulkáni komplexum egyik szikláján. Ezen a területen található az ESO Paranal Obszervatóriuma is, ahol a Nagyon Nagy Távcső (VLT) fürkészi az eget, és észlel olyan egzotikus objektumokat, mint például a gammakitörések, exobolygók és szupernagy tömegű fekete lyukak. A VLT mindegyik távcsöve nagyjából négymilliárdszor halványabb objektumokat tud detektálni, mint amilyeneket az emberi szem látni képes, az azzal elérhetőnél jóval gazdagabb látványát nyújtva így az Univerzumnak. Az Atacama égboltja ráadásul az egyik legtisztább és legsötétebb a világon, így nem csoda, hogy Babak áhítattal tekint fel rá. A Babak feje feletti látványos kék örvény a Nagy Magellán-felhő (LMC), a Tejútrendszert kísérő egyik törpegalaxis. A Lokális Csoport tagjaként kb. 163 ezer fényév távolságával a hozzánk legközelebbi galaxisok sorában a harmadik. Az LMC-t korábban az irreguláris galaxisok közé sorolták, ma már azonban ...

2020. május 18.: A mai kép az Arp 271 néven ismert kölcsönható galaxispárt mutatja. Külön-külön NGC 5426 és NGC 5427 néven katalogizálták a nagyjából hasonló méretű két spirálgalaxist. Néhány csillagász úgy véli, hogy ezek a galaxisok éppen egyetlen galaxissá olvadnak össze. Ennek a kölcsönhatásnak következményeként a következő néhány millió évben nagyon sok csillag fog keletkezni bennük, amelyek közül néhány már most is megfigyelhető a két galaxist összekötő gázhídon. Ilyen ütközés és kölcsönhatás a mi saját galaxisunkkal, a Tejútrendszerrel is megtörténhet, amely nagy eséllyel fog összeütközni a szomszédos Androméda-galaxissal kb. 5 milliárd év múlva. Az Arp 271 galaxisai kb. 120 millió fényévre vannak tőlünk. A párost William Herschel német születésű angol csillagász fedezte fel 1785-ben. Herschel nagyon termékeny tudós volt, nevéhez fűződik az infravörös sugárzást és az Uránusz bolygó felfedezése is. Link: Korábbi megjelenés ugyanerről a galaxispárról: https://www.eso.org/public/hungary/images/potw1035a/

2020. május 11.: Az önarcképek között is vannak egészen kiemelkedőek – az ESO fotónagykövete, Petr Horálek felvétele egészen biztosan ezek közé tartozik. A méretarányok miatt aprócskának tűnő alkotó a Tejút ragyogásával övezve gyönyörködik a felette ívelő látványban. Horálek a Föld egyik legmagasabban fekvő és legszárazabb helyén, a nagy területet elfoglaló ALMA (Atacama Large Millimeter/submillimeter Array) antennarendszer tányérjai között áll. Az ALMA az 5000 méter magasságban fekvő Chajnantor-fennsíkon, a chilei Atacama-sivatagban található. Az antennák az infravöröst és a rádiósugárzást átfogó hullámhossztartományban észlelik az Univerzum távoli, hideg objektumait, hogy a kutatók a galaxisok, csillagok és bolygórendszerek építőelemeit, magának az életnek a lehetőségeit tanulmányozhassák. Az ALMA a megfigyelhető Világegyetem széléig ellát, segítve a csillagászokat a kozmosz fejlődésének megismerésében és megértésében. Sötét, tiszta égboltja és száraz klímája miatt Chile az Univerzum tanulmányozására legalkalmasabb helyek egyike a Földön. Bár a szakcsillagászok az itt működő legmodernebb műszereket használják, a szabad szemes megfigyelések gyakran ugyanolyan lélegzetelállítóak. Linek · A kép ...

2020. május 4.: A sötétség beálltával az ESO La Silla Obszervatóriumának egén kápráztató részletességgel tárulnak fel az Univerzum kicsiny bolygónkon túli ragyogó csodái. Felül csillagok milliárdjainak háttérvilágításával a Tejút porsávjának transzparense feszül. A csillagközi porfelhők vastagsága a Sagittarius (Nyilas) csillagkép felé haladva egyre nő, itt található a galaxis középpontja, amely körül a látványos spirálkarok örvénylenek. A galaktikus centrumot a környezetében lévő anyag elnyelésével hatalmas mennyiségű energiát felszabadító szupernagy tömegű fekete lyuk (Sagittarius A*) uralja. Az ESO távcsövei meghatározó szerepet játszottak a feketelyuk-szörny jellemzőinek meghatározásában. A majdnem három évtizedet átfogó vizsgálat az ESO távcsőflottájának zászlóshajóit – köztük a Paranal Obszervatóriumban működő Nagyon Nagy Távcső egyik 8,2 méteres egységét (Yepun) és a La Silla-n található 3,5 méteres Új Technológiájú Távcsövet (NTT) – állította hadrendbe a Tejútrendszer centruma körül keringő csillagok mozgásának nyomon követésére. A megfigyelések sok mindent feltártak a területről, meg lehetett határozni például a távolságát a Földtől, és az is kiderült, hogy a Napnál ...

2020. április 27.: A hét képe sorozat következő, gyönyörű tagja az ESO Paranal Obszervatóriumában működő VLT távcsőegyüttes felett fenségesen ívelő Tejutat mutatja, kiválóan érzékeltetve a chilei Atacama-sivatagban található észlelőhely égboltjának részletgazdagságát. A Paranal-hegyen a csillagokkal telehintett Tejút sötét éjszakákon annyira fényes, hogy az alatta álló emberek és objektumok árnyékot vethetnek! A képen a megszámlálhatatlanul sok csillag mellett sötét porsávokat és izzó gázfelhőket láthatunk. Ezek a ködök csillagkeletkezési területek, ahol az éppen megszületett csillagok nagy energiájú sugárzása ionizálja a gázfelhők hidrogénjét, rózsaszínű ragyogásra késztetve azokat. A Tejút alatt annak egyik kísérője, a Nagy Magellán-felhő törpegalaxis látható. A világ egyik legmodernebb optikai obszervatóriuma, a VLT eszközei minden éjszaka az égboltra irányulnak. A rendszer valójában négy nagy távcsőből áll – ezek mindegyike látható is a képen –, amelyeket négy kisebb, mozgatható segédteleszkóp egészít ki (egyiket észrevehetjük a távolban az előtérben álló nagy távcsőegységtől balra). A nagy teleszkópok 8,2 méter átmérőjű tükreivel négymilliárdszor halványabb objektumokat lehet érzékelni, ...

2020. április 20.: A hét képe sorozat következő tagján kettő látható az ESO chilei La Silla Obszervatóriumában telepített három új ExTrA teleszkóp közül. A tengerszint felett több mint kétezer méterrel működő távcsövek M színképtípusú, a Napnál kisebb csillagok körül keringő, Földhöz hasonló méretű bolygók után kutatva pásztázzák az eget. Az égbolton a távcsövek felett felvillanó „hullócsillag” nyoma a chilei Atacama-sivatag horizontja felé ível. A hullócsillagok valójában persze nem csillagok, hanem kisebb kődarabok vagy porszemcsék, amelyek a Föld pályáját keresztezve bolygónk légkörében felizzanak. A légkörbe lépés előtt a kis égitesteket meteoroidnak hívjuk. A meteoroidok felizzása által okozott drámai fénycsík nem csak szép és izgalmas, de informatív is. A kutatók a meteoroidok nyoma és fényessége alapján próbálják meghatározni, hogy a Naprendszer melyik vidékéről érkeztek, illetve milyen a kémiai összetételük. Ha egy meteoroid bolygónk légkörén áthaladva földet is ér, már meteorit a neve. A tudósok a meteoritok tanulmányozásával a Naprendszer történetéről szeretnének minél többet megtudni.

2020. április 13.: A 2017. július 18–20-a közötti időszakban heves viharok tomboltak Nyugat-Németország fölött. A zivatarokkal járó villámok többfelé okoztak tüzet, helyenként pedig másfél méter magas villámárak öntötték el az utcákat és pincéket. Ha mégoly rombolóak is, a viharoknak is megvan a sajátos szépségük. Az ESO fotónagykövete, Petr Horálek a kutatóintézet központjának is otthont adó München melletti Garchingban örökítette meg lenyűgöző felvételén ezt a Münchent Berlinnel összekötő autópálya fölött dühöngő zivatart. A meteorológiai jelenség környékén furcsa lilás árnyalatokban játszik az ég. A felhőrendszerekből származó töltött részecskék az égboltnak időnként szokatlanul vöröses, zöldes, narancssárgás, vagy lilás árnyalatokat kölcsönöznek. Az ég színe ezenkívül függ a villámok hőmérsékletétől, a tőlünk való távolságuktól, a fény szemünkig tartó útja során elszenvedett torzulásaitól, valamint a napszaktól, minthogy a különböző szögben beeső napfény különféleképp törik meg és térül el a felhők között. A legtöbb viharhoz hasonlóan ez is késő délután pattant ki, ami a legjobb alkalom a turbulens felhők közötti ...

2020. április 6.: Az ESO VLT távcsőegyüttese egyik egységének csillogó fémtartói által körbefogva két mérnök karbantartási munkákat végez a távcső bonyolult és finom optikai rendszerén. Az emberi szemhez hasonlóan az ESO Paranal Obszervatóriumának „szemeit” is folyamatosan ellenőrizni, karbantartani és tesztelni kell, hogy mindig a lehető legjobb csillagászati felvételeket lehessen rögzíteni velük. A távcsőegységek hatalmas, 8,2 méter átmérőjű tükreit befoglaló szerkezetek az érzékeny opto-elektronikai rendszereket is védik a kemény, poros sivatagi környezettől. De még ilyen védelmi szint mellett is időről időre el kell végezni a tükrök tavaszi nagytakarítását! Ez rendkívül fontos munka, mivel a legkisebb szennyeződés is ronthatja a rögzített csillagászati képek minőségét. Az Atacama-sivatag finom porszemcséi nem csak a képminőségre lehetnek negatív hatással, de a tükör felületét is koptathatják. Ezért a tükröt nem csak tisztítani kell, de rendszeresen új tükrözőréteggel is el kell látni. Az ESOcast ezen epizódja éppen ezt a folyamatot mutatja be! A képet az ESO asztrofotós nagykövete, Gerhard Hüdepohl készítette, ...

2020. március 30.: A hét képe sorozat következő tagja a chilei Atacama-sivatag egét átszelő Tejutat mutatja. A csillagközi por sötét csomói alkotnak örvénylő elegyet a forró gáz és a milliárdnyi csillag ragyogó fénylésével, a rakéták által a fellövés után húzott vastag füstoszlopra emlékeztető látványt festve az égre. A viharos mennybéli látvány ellentéteként az ESO Paranal Obszervatóriumának esti égboltra emelkedő egyik tornya maga a megtestesült nyugalom. A Paranal ad otthont a négy fő távcsőegységből és négy mozgatható segédteleszkópból álló VLT távcsőegyüttesnek. A teleszkópok különböző összeállításokban interferométerként is használhatók, az általuk gyűjtött fény megfelelő egyesítésével a csillagászok lenyűgöző felbontásban tanulmányozhatják az Univerzumot. A VLT számos, az elmúlt évek során elért tudományos elsőséggel büszkélkedhet, ilyen például a Tejútrendszer középpontja körül keringő egyedi csillagok követése. Ezek óriási sebessége intenzív gravitációs mező jelenlétére utal, ami viszont annak bizonyítéka, hogy egy szupernagy tömegű fekete lyuk – a Sagittarius A* – rejtőzködik ott.

2020. március 23.: Az univerzumban a legkisebb elemi részecskéktől a legnagyobb galaxishalmazokig minden mozgásban van. Ezt a mozgást látványosan szemléltetik az ehhez hasonló fényképek. E heti felvételünk a chilei Atacama-sivatag 5000 méteres tengerszint feletti magasságban elterülő Chajnantor-fennsíkján készült. Ez a különlegesen száraz és elhagyatott vidék az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA), a világ legnagyobb mikrohullámú rádiótávcső-hálózatának otthona. Az elmosódott tárgy egy speciális szállítójármű, ami éppen az ALMA 66 rendkívüli pontosságú antennájának egyikét mozgatja különleges gyöngédséggel a fennsík egy kijelölt pontjára. Az antennahálózat nagyobb területre kiterjedő elrendezésével a csillagászok sokkal nagyobb felbontású felvételeket tudnak készíteni, azaz a képeken több részlet lesz megkülönböztethető. A kisebb területen elhelyezett, kompaktabb antennakonfiguráció ugyanakkor a nagyobb kiterjedésű égi források megfigyeléséhez biztosít jobb érzékenységet. Ezért aztán időről időre szükségessé válik az antennák mozgatása, átrendezése. De a felvételünkön az égen is jelen van a mozgás. Fátyolfelhők leheletfinom sávjai sodródnak a ragyogó chilei égbolton Földünk hű társa, a Hold vigyázó tekintete alatt. ...

2020. március 16.: A hét képe a Rendkívül Nagy Távcső építési helyszíne feletti éjszakai égboltot mutatja. Csodálatosan ragyogó csillagok tömege és a Tejút ködös sávja is jól kivehető a terület felett. Fényszennyezéstől szinte teljesen mentes helyen kell lennünk ahhoz, hogy a Tejutat ennyire szembetűnően láthassuk – ilyen például a chile Cerro Armazones csúcs –, ráadásul akkor, amikor holdfény sincs, vagy csak nagyon kevés. Az ELT a „világ legnagyobb égre néző szeme” lesz, amikor 2025 végén megkezdi működését. 39 méteres főtükrével az optikai és infravörös tartományban fog kutatni más csillagok körül keringő új, főleg a Földhöz hasonló exobolygók után. Az ELT képes lesz csillagászati „archeológiai” kutatásokra is, amelyek alapján megválaszolhatjuk azt az alapvető kérdést, hogyan alakultak ki és fejlődtek a bolygók, az első csillagok, galaxisok és a fekete lyukak. Az ELT talán legizgalmasabb tudományos célja annak a gyorsulásnak közvetlen megmérése, amellyel az Univerzum tágul. Már hosszú évtizedek óta tudjuk, hogy az Univerzum ...

2020. március 9.: Ez a gyönyörű kép a Tejút gazdag szívét mutatja, ahogy végignyúlik az ESO Nagyon Nagy Távcsövének (VLT) egyik kiegészítő teleszkópja fölött. Az ehhez hasonló sötét, csillagokkal teli égbolt jellemző a VLT chilei otthonára, az Atacama-sivatagra, amely napról napra ilyen lenyűgöző látvánnyal szolgál a hely csillagászainak, látogatóinak és más munkatársainak. A VLT négy nagy teleszkópból, valamint négy kisebb és mozgatható kiegészítő teleszkópból áll. (Ezek egyike látható a képen.) A nyolc távcső külön-külön és csapatként is képes különböző irányokból és pozíciókból megfigyelni a világűrt, amelynek hála a csillagászok a legkülönbözőbb kozmikus célpontokat és jelenségeket figyelhetik meg korábban nem látott részletességgel. A távcsőrendszer a felfedezések új korszakát nyitotta meg néhány figyelemre méltó tudományos eredménnyel – ilyen volt az első kép egy másik csillag körül keringő bolygóról (más néven extraszoláris vagy exobolygóról), valamint a Tejútrendszer központjában lévő szupernagy tömegű fekete lyuk körül keringő egyedi csillagok kimutatása (Sagittarius A*).

2020. március 2.: A Tejút halvány fénye vízesésként zúdul le a VLT Égboltfelmérő Távcsöve (VST) felett az ESO Paranal Obszervatóriumában. 2635 méterrel a tengerszint felett a chilei Atacama-sivatagban a fönségesen tiszta égbolt pazar látványt nyújt a VST számára. Ez a világ legnagyobb távcsöve, amely az optikai hullámhossztartományban végez megfigyeléseket, és különféle vizsgálatok eredményeihez járul hozzá, kezdve a Naprendszer távoli égitestjeinek felfedezésétől az exobolygók által okozott tranzitok kereséséig, valamint a Tejútrendszer szerkezetének és fejlődésének tanulmányozásáig. A VST felett néhány csillag különösen szembetűnő, éppen csak a galaxisunk fő sávján kívül: a fényes, vöröses Betelgeuze, egy vörös szuperóriás csillag 640 fényévre tőlünk, amelyről azt gondolják, hogy a szupernóva-robbanás határán van. A Betelgeuze és tőle balra a halványabb fehér csillag, a Bellatrix, az Orion, a vadász vállán állnak, amely az egyik leghíresebb és legkönnyebben felismerhető csillagkép az égen. A három csillag, amely egy egyenest alkot a vállak felett, az Orion öve, a közeli lilás fényfolt pedig az ...

2020. február 24.: Egy új, Pierre Vernazza (Laboratoire d’Astrophysique de Marseille, Franciaország) által vezetett vizsgálat során az ESO műszereivel először észlelték nagy szögfelbontással a Pallas kisbolygót. Az aszteroida finom részleteket is megmutató megfigyelését a VLT távcsőegyüttes adaptív optikai rendszerrel felszerelt SPHERE képalkotó műszere tette lehetővé. A Pallast 1802. március 28-án fedezte fel Heinrich Wilhelm Matthäus Olbers német csillagász. A Pallas Athéné görög istennőről elnevezett égitestet – több, a 19. században felfedezett aszteroidához hasonlóan – először bolygónak hitték. Az idő és a technológiai fejlődés előrehaladtával később azonban a kisbolygók közé sorolták. Ma 512 km átlagos átmérőjével a Naprendszer harmadik legnagyobb aszteroidájaként ismert. Bár a Pallas a Ceres és a Vesta társaságában a Naprendszer legnagyobb kisbolygói közé tartozik, a hármas csoportból az egyedüli, amelyet eddig még nem látogatott meg űrszonda. Ennek oka a pályája, amelynek síkja szokatlanul nagy szöget zár be a Föld pályasíkjával (ekliptika) – ez pedig nagyon megnehezítené egy űreszköz közelébe juttatását és ...

2020. február 17.: A chilei Atacama-sivatagban, messze az emberi tevékenység fényszennyezésétől áll az ESO Paranal Obszervatóriuma: a világ egyik vezető kutatóhelye, amely a Föld legsötétebb égboltjainak egyikét élvezheti. Paradox módon éppen ennek az extrém sötétségnek köszönhető, hogy az égbolt ilyen színes ezen a képen. A feltűnően sugárzó fény az égbolton az úgynevezett légkörfény, ami varázslatos megjelenést kölcsönöz ennek az egyébként is lélegzetelállító éjszakai égboltnak. Ahogy az elnevezés is mutatja, a légkörfény egy halvány ragyogás a levegőben, amit a légköri atomok és molekulák egyesülése és sugárzása hoz létre. Csak olyan helyeken látható, ahol az égbolt elég sötét ahhoz, hogy a mesterséges fények ne fedjék el. Ez a jelenség volt az ESOcast 78. epizódjának témája. A felvételt a VISTA (Visible and Infrared Survey Telescope for Astronomy) égboltfelmérő távcsővel készítették. A sárga fényvonal a talajon egyenesen a Cerro Paranalra, a kép közepén látható hegyre vezet, amelynek csaknem a tetején áll az ESO Nagyon Nagy Távcsöve (VLT). ...

2020. február 10.: A csillagokat ún. korona veszi körül, ami a plazma egy diffúz kipárolgása a csillagok körül. A Nap koronáját leginkább teljes napfogyatkozás idején láthatjuk, amikor is a Hold elvonul a Nap előtt és kitakarja csillagunk arcát. A napkorona ilyenkor fényes gyűrűként jelenik meg az elfedett Nap körül. Az 1999-es teljes fogyatkozáskor megörökített napkorona ezen a képen látható. Ugyanakkor koronának hívunk egy optikai jelenséget is, amelyet a fényes objektumokról, mint pl. a Napról, egyéb csillagokról, a Holdról és a fényes bolygókról jövő fény diffrakciója okoz a Föld légkörében található víz és jégkristályok által. Ez történik ezen a szokatlan képen is, ahol a Jupiter ritka koronája látható a chilei Atacama-sivatag felett. Az ég gyönyörű vörös és zöld színeit a légköri fény, egy másik fényhez kötödő optikai jelenség okozza. A légköri fényről részletesebben ebben az ESOcastban olvashatnak. Ezt a képet Petr Horálek készítette a Chajnantor-fennsíktól kb. 100 km-re délre, amely otthont ad az Atacama ...

2020. február 3.: Ezen a fényképen az ESO La Silla obszervatóriuma látható, a háttérben pedig a horizont közelében a Vénusz és Jupiter bolygók, valamint a Tejút sávja kúszik lassú tempóban. Noha nem rohannak sehová, a fotográfusnak, Zdenek Bardonnak mégis három éjszakájába telt, hogy elkapja ezt a lenyűgöző pillanatot. Az asztrofotósok mindig ki vannak téve az időjárás szeszélyének, és ez az alkalom sem volt kivétel. Bardon három éjszakát várakozott a kristálytiszta égboltra és igazán páramentes légkörre, hogy teljes pompájukban, egy felvételen örökíthesse meg a Vénuszt, a Jupitert és a Tejutat. La Silla különleges csillagászati megfigyelőhely, mert rendkívül alacsony itt a fényszennyezés, így igazán sötét égbolton észlelhetőek a csillagok. Ámbár a lakott települések fényei itt is feltűnnek a horizonton. A 2400 m-es tengerszint feletti magasságának és a sivatagos környezetnek köszönhetően ezen a helyen ráadásul kifejezetten száraz a levegő. A magas páratartalom mind a hivatásos csillagászok, mind az asztrofotósok számára problémát jelent. A tükrökre és lencsékre ...

2020. január 27.: Az ESO fotónagykövete, Babak Tafreshi által készített képen a Chile északi részén található Paranal Obszervatórium horizontja közelében húzódó tüzes sáv lágy, hamvas izzásban fürdeti a VLT távcsőegyüttes négy egységét. Az egyik oldalán csillagok – köztük a kép felső részén ragyogó Sirius – lenyűgöző sorával határolt Tejút szinte lebegni látszik a távcsőegységek egyike felett. A Sirius, amely nem csak a Canis Major (Nagy Kutya) csillagkép, de az égbolt legfényesebb csillaga is, valójában kettős rendszer, amelyet egy fősorozati csillag és egy fehér törpe alkot. Előbbi a Sirius A, egy stabil, „élete virágában” járó csillag, amelyben termonukleáris energiatermelés zajlik, míg utóbbi a Sirius B, egy sűrű csillagtetem, amely már régen kifogyott az üzemanyagból. A Tejút széle mentén lefelé haladva a bal oldalon fényes csillagok kis csoportjára figyelhetünk fel. Ez az Orion öve, három csillag egy egyenes mentén fekvő, tekintetet megragadó elrendeződése. A Betelgeuze nevű vörös óriás az övtől jobbra helyezkedik el, míg az ...

2020. január 20.: A Tejútrendszerben rengeteg csillagkeletkezési terület található – olyan régiók, ahol gáz és por összehúzódó csomóiból új csillagok születnek. Az ESO Chilében működő VLT távcsőegyüttesének FORS műszerével rögzített képen egy ilyen terület, a Gum 26 látható. A Gum 26 a déli égbolt Vela (Vitorla) csillagképében figyelhető meg, távolsága nagyjából 20 ezer fényév. Típusát tekintve ún. HII zóna vagy emissziós köd, amelyben az új csillagok intenzív ultraibolya sugárzása ionizálja a környező hidrogéngázt, aminek következtében az halvány, rózsaszínes izzást produkál. Az ilyen értelemben „tetten ért” új csillagok vizsgálatával a kutatók jobban megismerhetik a létrejöttükhöz szükséges feltételeket, illetve tanulmányozhatják, hogy milyen hatást gyakorolnak kozmikus környezetükre. A felvétel az ESO Kozmikus Gyöngyszemek programjának keretében készült, amelynek célja, hogy az ESO távcsöveivel érdekes, vizuálisan látványos objektumokról rögzítsenek az oktatási és népszerűsítő tevékenységben felhasználható képeket. A program során azokat az időszakokat használják ki, amikor a körülmények miatt a távcsövek nem tudnak tudományos célú észleléseket végezni. Nem elképzelhetetlen ...