A Tejút csillagai

A képen a fenséges Tejútrendszer emelkedik az ESO chilei La Silla Obszervatóriuma fölé; fényes sávját a csillagképződés vörös régiói és a csillagközi por sötét szövevényei tarkítják. Az obszervatórium távcsöveiből kettő, az 1 méteres Schmidt-távcső (balra) és a 2,2 méteres MPG/ESO teleszkóp (jobbra) szintén látható a képen.

Bár az égbolt minden csillaga a Tejútrendszer galaxishoz tartozik, ezt a széles sávot szoktuk „Tejútnak” nevezni. Ennek oka helyzetünk a galaxisunkban: a Naprendszer galaxisunk egyik spirálkarján, a Tejútrendszer központja és pereme közötti tér nagyjából kétharmadánál helyezkedik el. Maga a galaxis egy kicsit olyan, mint egy hatalmas palacsinta egy fényes dudorral a közepén. Majdnem az összes csillaga, a gáz, a por, a bolygók és minden más a vékony galaktikus korongba koncentrálódik. A „Tejút” – a fényes sáv, ami végighúzódik az égbolton ezen a felvételen – valójában a mi képünk erről a korongról, és azért tűnik sokkal világosabbnak és lenyűgözőbbnek, mint a környező égbolt, mert befelé nézünk, a sűrűn telepakolt galaxismag felé. 

A kép jobb oldalán középen, a 2,2 méteres MPG/ESO távcső fölött látszik az egyik legközelebbi égi szomszédunk, a Nagy Magellán-felhőként ismert törpegalaxis. A horizont fölött látható rózsaszín és zöld fénylés az úgynevezett légkörfény, amelyet a Föld felsőlégkörének gerjesztett atomjai idéznek elő.